2024.03.08.

"Az apró sikerélmények miatt szeretem csinálni"

Nekem már nagyon régen megfogalmazódott a fejemben, hogy buszvezető szeretnék lenni, csak sok-sok éven keresztül nem sikerült ezt a dolgot megvalósítani. Az Ikarusnál kezdtem dolgozni 1969-ben, szóval volt kötődésem a buszokhoz és a gyárhoz is. Az az 1600 fős közösség olyan élményt adott, úgy éreztem, hogy egy nagyon komoly csapat tagja vagyok. Ugye az Ikarus akkor világhírű volt, iszonytató mennyiségű buszt gyártott a világ minden tájára. Mi ott a gyárudvaron belül buszozgattunk orrba-szájba, megállás nélkül. Természetesen voltak belőle gondok, mert voltak társaim, akik nekimentek a falnak a vadonatúj busszal. De ez egy másik történet. A lényeg, hogy mindig is vonzódtam a nagy járművekhez, kamionokhoz, buszokhoz.

A végén 2014-ben jutottam el odáig, hogy most már elérkezett az idő, hogy buszt vezessek.

Volt egy diszpécser kolléga akkoriban, akivel civilben ismertük egymást. Ő kérdezgette mindig, hogy miért nem jövök az Arrivához. Mondtam neki, hogy jönnék, csak nincs meg a papírom buszra. Aztán végül elkezdtem a képzést. Mikor megszereztem a D kategóriát, eljöttem az Arrivához, jelentkeztem és májusban már be is léptem. Ennek már 10 éve és nem bántam meg, hogy így döntöttem.

Én az apró sikerélmények miatt szeretem csinálni. Persze, nagy a felelősség, vigyázol az utasokra, miközben vezeted a buszt, figyelsz a forgalomra, a menetidőre, próbálsz minden megállóba pontosan érkezni. De itt elsősorban olyan dolgokra gondolok, mint például amikor az egyik utas útbaigazítást kér. És ez utána sikerélményt jelent, jó érzéssel tölt el, ha tudtam segíteni és tudom, hogy nem bóklászik össze-vissza a városban és próbálja kitalálni, hogy merre is kellene mennie, hol kellene átszállnia. Vagy az apró kis csacskaságok, amikor egy külföldi utassal tudok váltani pár szót angolul, és ő pedig örül, hogy a buszsofőr odaköszön neki, hogy „have a nice day!” Szerintem az ilyen pillanatokért érdemes csinálni.

Pölös István

10 éve autóbusz-vezető